Eszék nem túlságosan nagy város, mégis két központja van. Az
újabb, alig száz éve alakult ki, kereskedelmi, pénzügyi, közigazgatási funkciókat tölt be
egy hatalmas templom árnyékában, a másik, öregebb,
újjászülető önálló városrész. A kettőt ragyogó sugárút köti össze.
Ante Starcevica tér |
Az önállóan kifejlődött Felső város eltérő ízlésű és
minőségű épületek által övezett főterének egyik sarkán, hanyagolható
mellékterén emelkedik az ország egyik legmagasabb tornyú háromhajós temploma, a
vöröstéglás, kívül-belül impozáns neogót Péter és Pál székesegyház. Maga
a háromszög alakú, padlófűtéses(!) egykori állatvásár tér emberléptékű; térdíszeinek
(szobrok, szökőkút), környező utcáin, korzóján álló eklektikus épületeinek
egyvelege, a közeli Dráva-part, vendéglátó helyeivel élhetővé teszik.
Europska Avenija |
A két városközpontot – talán időben is – összekötő Europska Avenija-t (sőt több mellékutcáját is) kétemeletes, szecessziós, és neoklasszicista épületek övezik, a paloták az osztrák-magyar monarchia földbirtokosainak, hivatalnokainak, kerekedőinek ízlését tükrözik. A sugárút kicsi villamosain továbbrobogva hatalmas parkhoz, sporttelepekhez érkezünk, és nem várt módon egy, romos állapotában is patinás, felújított állapotában sem hivalkodó erődvároshoz.
Egykori kaszárnyaépületek |
A városrészt a régi vár helyén a török ellen a Habsburgok
tervezték meg, a ma félig-meddig romos kaszárnyák mellett elegáns
polgárházakat, hivatali- és egyházi épületeket, postát, iskolákat építettek. A
macskaköves utcákon át könnyen a központi, egységesen barokk beépítésű Szentháromság
térre jutunk, ahol az egykori várkapitány neje által emeltetett pestis oszlopot a városkapitányság háromszintes székháza
(ma iskola), múzeumok (Szlavóniai a túloldalon Régészeti), kávézóvá átalakított hivatali épületek veszik körül.
A Szentháromság tér |
A főtér mögött kis átjárókon át újabb terek nyílnak. A klasszikus háromszög alakú, néhány golyóütötte épülettel is "díszített" Krizancia téren élénksárga
színével kiemelkedik a kettős hagymakupolás Szent Mihály templom; mellette
jezsuita kolostor. Utcasorral mögötte a várfal és
a Dráva-part felé esik a híres, szintén török
dzsámi alapjaira épült Szent Kereszt templom, mellette, a ferencesek
kolostorában működött a Szerémség első könyvnyomdája.
Iskola a Várnegyedben |
Az utóbbi száz évben mostohán bántak ezzel az UNESCO
örökségre joggal számot tartó területtel, azonban ez a hozzáállás az utóbbi néhány évtizedben
megváltozott; a
felújított barakkokba, hivatali épületekbe a korábbi iskolák mellé egyetemi fakultások költöztek, diákjaik éjjel-nappal friss életet lehelnek az öreg kövekbe.