2014. október 17., péntek

Eszék – Eklektikus városközpont, megtervezett erődváros




Eszék nem túlságosan nagy város, mégis két központja van. Az újabb, alig száz éve alakult ki, kereskedelmi, pénzügyi, közigazgatási funkciókat tölt be egy hatalmas templom árnyékában, a másik, öregebb, újjászülető önálló városrész. A kettőt ragyogó sugárút köti össze. 

Ante Starcevica tér



Az önállóan kifejlődött Felső város eltérő ízlésű és minőségű épületek által övezett főterének egyik sarkán, hanyagolható mellékterén emelkedik az ország egyik legmagasabb tornyú háromhajós temploma, a vöröstéglás, kívül-belül impozáns neogót Péter és Pál székesegyház. Maga a háromszög alakú, padlófűtéses(!) egykori állatvásár tér emberléptékű; térdíszeinek (szobrok, szökőkút), környező utcáin, korzóján álló eklektikus épületeinek egyvelege, a közeli Dráva-part, vendéglátó helyeivel élhetővé teszik.     


Europska Avenija 

A két városközpontot – talán időben is – összekötő Europska Avenija-t (sőt több mellékutcáját is)  kétemeletes, szecessziós, és neoklasszicista épületek övezik, a paloták az osztrák-magyar monarchia földbirtokosainak, hivatalnokainak, kerekedőinek ízlését tükrözik. A sugárút kicsi  villamosain továbbrobogva hatalmas parkhoz, sporttelepekhez érkezünk, és nem várt módon egy, romos állapotában is patinás, felújított állapotában sem hivalkodó erődvároshoz.


Egykori kaszárnyaépületek



A városrészt a régi vár helyén a török ellen a Habsburgok tervezték meg, a ma félig-meddig romos kaszárnyák mellett elegáns polgárházakat, hivatali- és egyházi épületeket, postát, iskolákat építettek. A macskaköves utcákon át könnyen a központi, egységesen barokk beépítésű  Szentháromság térre jutunk, ahol az egykori várkapitány neje által emeltetett pestis oszlopot  a városkapitányság háromszintes székháza (ma iskola), múzeumok (Szlavóniai a túloldalon Régészeti), kávézóvá átalakított hivatali épületek veszik körül.


A Szentháromság tér

A főtér mögött kis átjárókon át újabb terek nyílnak. A klasszikus háromszög alakú, néhány golyóütötte épülettel is "díszített" Krizancia téren élénksárga színével kiemelkedik a kettős hagymakupolás Szent Mihály templom; mellette jezsuita kolostor. Utcasorral mögötte a várfal és a Dráva-part felé esik a híres, szintén török dzsámi alapjaira épült Szent Kereszt templom, mellette, a ferencesek kolostorában működött a Szerémség első könyvnyomdája.


Iskola a Várnegyedben


Az utóbbi száz évben mostohán bántak ezzel az UNESCO örökségre joggal számot tartó területtel, azonban ez a hozzáállás az utóbbi néhány évtizedben megváltozott; a felújított barakkokba, hivatali épületekbe a korábbi iskolák mellé egyetemi fakultások költöztek, diákjaik  éjjel-nappal friss életet  lehelnek az öreg kövekbe.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése