Pápa – Egy izgalmas és egy majdnem itáliai tér

A Március 15-e tér templomáról, patinás épületeiről, klasszikus nyilvános vécéjéről könnyen felismerhető, mégis minden oldalról más és más arcát mutatja. A város nagyméretű főtere újabb meglepetés: házsoraival, templomával, kastélyával. 

Március 15-e tér (fotó: SGy)

„A város hosszú dombon fekszik, amely szinte észrevétlenül ereszkedik alá a kisalföldi síkságra. Pápa távolról keveset mutat…  A főutca – ahol a városháza, a vármegyeháza és a jó hírű Griff szálló is van – a fákkal beültetett piactérre vezet, amelyet a XVIII. század derekán emelt, kosáríves kapus, egyemeletes épületek vesznek körül. Szépségével kiemelkedik közülük az árkádsoros Lábas ház és a földszintjén boltíves kapuval áttört Bezerédj-ház, a város legrégibb épülete. A főtemplom mögött, a tér északi oldalán emelkedik a város legnagyobb ékessége, az Eszterházy-kastély, amely a középkori pápai vár átalakításával a XVIII. század végén lesz késő barokk stílusú. Az U-alakú épületnek két oldalszárnnyal övezett díszudvara néz ki a piactérre… ” (Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok)

Meglehet, hogy Pápa városa az országútról ma is keveset mutat, azonban mielőtt a klasszikus szépségű régi piactérre érnénk, - nem ok nélkül – elakadunk az egykori Veszprémi-kapunál, fapiacnál, a mai Március 15-e téren. Ez egy igazán változatos tér, a lerombolt Jókai színház helyén neobarokk református templomot emeltek; „festői tömegű” tornyai Honvéd emlékműre, két híres diákjának (Petőfi, Jókai) mellszobrára néznek. A harmóniát sugárzó teret övező egy-, kétemeletes, szecessziós, neobarokk, romantikus, neoreneszánsz épületek közül kiemelkedik a híres református kollégium (jelenleg gimnázium), a ma is működőképes kékfestő műhely (egyedülálló múzeum), nem utolsó sorban az egykori „cédulaház”, és a fapipagyár (ma üzletek, lakóházak).

Fő tér (fotó: SGy)

A sejtelmes, félkörívű hatalmas Fő teret a monumentális Plébánia templom uralja. Az egyszerű, copf katolikus nagytemplom előtt a rokokó Szent-Flórián szobor áll. Környező házainak többsége a kereskedőké, vendéglátóké: legismertebb a barokk „Lábasház”, árkádjai alatt kis üzletek, az egykori kocsiszín és váristálló (ma Platán Szálló), a túloldalon a „Kapuszín”, emeletes lakóház boltíves átjáróval, a szép udvarú barokk Zichy-épület, a  egykori pápai Kaszinó.  A templom túloldalán arányos, egyszerű, egyemeletes plébániasor, benne szép kapukkal iskola, lakóház, plébániaház.  A hatalmas templom és a zárt, „alacsony térfalakkal” körbevett térrészlet nagyon sajátos: itt a „magasba szökő” egyházi világ és a tágas polgári élet osztozik.

Esterházy-kastély (fotó: SGy)

A szinte toszkán vagy lombard hangulatú Fő-tér hátsó traktusa mondhatni hungarikummal lep meg: a belvárosi tér hátsó lezáró épülete szokatlan módon egy kastély. Az egykori végvár helyén – maradványainak felhasználásával – U alakú, késő barokk, tornyos kastélyt építettek az Esterházyak. Eredeti berendezéséből  kevés maradt ugyan, de az épület funkcionál; van itt könyvtár, a kastély régi kápolnájából kialakított, díjazott olvasóterem, zeneiskola, helytörténeti kiállítás és persze körülötte egy zöld tér, a Tapolca patak melletti Várkert.

(fotó: SGy)

A hatalmas templomok, iskolák, kiépített és földes utcák valahogy összeforrottak; a pápai főtér lehetne akár magyar Siena, a városközpont lent, a parkból nézve a magyar Mantova, ráadásul hasonlóan az itáliai városokhoz, ebben a kultúrában gazdag városban is sok a hajléktalan.

Veszprém - Egy zsákutcás főtér és a régi piac helye

Igaz, hogy Veszprém város régi központját a természet eleve rendesen megzabolázta, a szocializmus is alaposan megtépázta, de ennek a most kicsi Séd- és széljárta kisvárosnak van eredeti hangulatában megmaradt tere; a környék domborzati viszonyai tették sajátossá a városközpont beépítését.

A Városháza (fotó: SGy)

„A Dunántúl közepén, tehát a legépebben megmaradt magyarság országrészének szívében fekszik ez a kis intelligens város…[itt] nem lehetett olyan főutat kimutatni, mint más városokban. Utcái zegzugosak, szűkek, sokszor nagyon meredekek s mindig alkalmazkodnak a térszínhez. A városi élet úthálózatának a gerince a Piac… Ezen az utcán vannak a legnagyobb és legszebb régi házak. Nem is lehet igazán utcának mondani, hanem olyan zeg-zugos, hosszas tér, csak a nyugati oldalán van rendes házsor. Ezért a piac egyes részeit külön névvel látták el. Legdélen van a Szabadság-tér, aztán a Gizella-tér, (a Horgos utcán túl), ebből északra kivezet a Rákóczi utca, majd ez a vár déli vége előtt kiszélesedik Rákóczi -térré. Az egészet összefoglaló nevén ma is csak Piacnak nevezik a veszprémiek.” (Cholnoky Jenő: Veszprém)

A ma már mindkét oldalán „rendes házsorú” a részben modernizált Szabadság tér és rövid utcája, a megóvott Óváros (Rákóczi) tér igen sajátosan veszprémi, és majdnem square-hangulatot mutat. A kétemeletes Városháza épülete és parkja a térközpont, de akárhonnan nézzük, az alul kerek, felül négyszögletes, 48 méter magas Tűztorony a látképet meghatározó épület, előtte az egykori Takarékpénztár: ma is bank; a bankokon kívül itt ma már alig emlékeztet valami a piac térre. A toronynál kevésbé feltűnő, de legalább ugyanannyira vári jellemző a Városháza melletti kurta köz a Korsós lány szobrával; nem tudom, hol lehetett a kút, de a túloldali térfalon is látható „lyuk”, épülethiány jelzi: itt is, ott is elfogyott a domb.  Ezekről és további kilátóhelyekről letekintve jól látható, hogy a keskeny, meredek falú, egyutcás, egykor az ellenségtől, ma az autóktól jól védhető, bástyákkal, vagy romjaival körülvett helyen miért kicsi – négyzetméterben számolva – a Vár főtere. 

A Korsós lány (fotó: SGy)

 „A Séd két mély völgye között sasbércszerűen magasodik fel a lapos tetejű, hosszúkás Várhegy, s hatalmas bástyasorával, tornyaival, ódon épülettömbjeivel uralkodik a városképen... A déli főkapu – az Öregkapu – négypilléres falmaradványánál kezdődik a az enyhén kígyózó Vár utca, amely csaknem 400 méter hosszan végighalad a hegytetőn. A középkori vonalát híven őrző, hol szűkülő, hol táguló utca barokk és copf házak között vezeti el a múlt századi városnézőket a Szentháromság térre. Itt áll, a Várhegy meredek keleti sziklafalának peremén, az egykori királyi rezidencia helyére épített püspöki palota. A halványzöld és fehér színektől derűs, késő barokk épületarányos méreteivel, könnyedségével és ritmikus tagozódásával ragadja meg csodálóit.  A palotához csatlakozó Gizella-kápolna a város legrégibb építészeti emléke…A kis tér harmadik, uralkodó jellegű épülete a székesegyház. Az eredeti, ősi bazilikát még Szent István hitvese, Gizella emeltette a IX. század elején… ”                           (Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok)

A püspöki Palota mellett a Gizella-kápolna (Fotó: SGy)

A Szentháromság téren áll a barokk fogadalmi szobor, mögötte magasodik a Szent Mihály román, gótikus, barokk, eklektikus-neoromán templom, amelyet elsősorban nem a török, hanem családi és egyházi „perpatvarok” romboltak le, égettek föl; ez nyomon követhető átépítésein keresztül. A székesegyháztól délre a bal sarokban húzódik meg a Gizella kápolna híres emeletes sekrestyéjével, mögötte a díszes a Püspöki Palota várfalra épülő épületével; pompás könyvtára időnként meglátogatható.

A "Világvége" (fotó: SGy)

A székesegyház északi oldalán a nyolcszögletű Szent György kápolna értékes, tetővel védett romjai találhatók, a zsákutcát István és Gizella szoborkettőse és a korábbi öngyilkosságokra is utaló „Világvége” zárja. Gyönyörű a kilátás a Benedek-dombra, nem különben a Séd kanyargós, gyönyörű völgyéből vissza a püspöki várra. A még oly kellemes séta közben is felmerül a kérdés: hol is van a világvége?