2014. március 26., szerda

Sopron – Kecsketemplom, sópiac, színházterek




A soproni főtér méltán híres, bár a városi szimbólum Tűztoronynál fontosabb a Kecske-templom, ehhez képest az Orsolya tér vagy a Várkör terei csupán kisebb kirándulást jelentenek, mert úgy is ide, a tér közepén álló csavart Szentháromság szoborhoz térünk vissza, ahol persze arról is lehet vitázni: a térnek van-e szobra, vagy a szobornak tere?



Fő tér, Tábornok-ház (Fotó: SGy)








 „… szelíd lejtésű, éles, tiszta levegőjű tájban helyezkedik el Sopron városa. Oda települt, ahol a Fertő melléki dombsor és a Soproni hegység között kis lapályt terít szét az Ikva-patak… A belvárost széles utca öleli körül, amely a hajdani várárok helyén alakult ki. „Árokkör” a neve… Az előkapunál vagyunk, itt lépünk be a főtérre, ahol a város történelmi jellege a legteljesebb harmóniában érvényesül… Nagy nyugalmat és középkori levegőt áraszt ez a harmonikus összképet adó, zártságában is levegős tér, amelyben egy egész kis barokk világ kövesült meg…” (Anatalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok)



Kecske templom (Fotó: SGy)







A soproni Fő tér tűztornya teljesen leégett, a 17. században újjáépített pedig majdnem ledőlt, ezért a falak szélesítésével, a kapu szűkítésével erősítették meg, ma is a város legmagasabb tornya, 58 méter magas körerkélyéről térképszerűen rajzolódnak ki a belváros utcái. A tér közepén meghatározó a barokk Szentháromság szobor, mellette le is lehet ülni, körülötte muzeális épületek, múzeumok, sőt itt van a Kossow-ház, boltozatos bejáratú pinceborozójával, melynek ivóját érdekes módon helyi polgárok töltenek meg. A tér meghatározó épülete azonban mégsem ez, még csak nem is a városházáé, vagy az átellenben álló, Storno- palotáé, hanem az említett, olasz származású, egykori kéményseprő Storno Ferenc által restaurált bencés templomé, amelynek archaizált belsője a mai napig átadja a korai gótika hangulatát. Ez a Kecske-templom, nevét onnan is kaphatta, hogy egy időben szénaraktárnak használták.



Orsolya tér (Fotó SGy)







Persze templom több is van a városban, a háromemeletes későbarokk evangélikus templom kiemelkedik közülük, előtte „majdnemtér” van fűrészfogas házsorral, mögötte a templomkertben a régi színház áll megújításra várva. Kicsit távolabb az egykori sópiac, lábasházában mészárszékek helye; a lebombázott téren az újjáépített Orsolya rendi templom és iskola mellett a Prosswimmer- és Lunkányi-ház helyén szögletes épületek állnak.



Petőfi tér (Fotó: SGy)



Sopron attól is város, hogy belvárosát is terek veszik körül: a széles Várkör mellett találjuk a Tűztoronynál a régi nagypiacot, ma is igen mozgalmas, jó rálátással a belvárosra, a túlsó oldalon a Széchenyi teret, a névadó szobrával és a Művelődési palotával, bár leülős square-re inkább mellette, a Petőfi téren találunk, a volt Lóusztató helyén feltörő szökőkúttal, felújított színházával.  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése